Logo


Hír: : MÁTÉ-KER OKD, 1. helyért: Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 57-56
(Kategória: Kosárlabda)
Küldte: Sörös Jenő
2009 május 24 vasárnap - 16:02:42

Sokan mondják, hogy az 1993-as korosztály nagyon erős, sok olyan játékos van, akiből nagy tudású, komoly kosárlabdázó lehet. Hogy ez így lesz-e, ma még nem tudni, de hogy a bajnoki döntő a fordulatosságával, izgalmával méltó befejezése volt a korosztály idei küzdelmeinek, az biztosan állítható.
Az Univer ugyan jobban kezdte a mérkőzést, jó ideig a Debrecen nem talált be, de érezhető volt, hogy a nagy izgalom miatti görcsösség mindkét oldalon érezteti a hatását. Amikor a Debrecen gyors, erőszakos védekezése és gyors támadásai után tiszta dobóhelyzeteket dolgozott ki, és a dobások eredményesek is voltak, látszott: a favoritnak kikiáltott Univer számára cseppet sem lesz könnyed vasárnapi program a döntő. Nagy Botond kiválóan irányította a csapatát, és kintről is gyilkos pontossággal dobott, a palánk alatt pedig a Mohay-Nagy Szabolcs kettős igyekezett megakadályozni a pontszerzésben Dobos Lászlót.
Ez az igyekezet bizony sikert is hozott, hiszen elbizonytalanodott az Univer, biztos ziccerek maradtak ki, és a védekezésben is akadtak hatalmas lyukak. A csapatok felváltva vezettek, majd a negyedik negyed elején hét ponttal ellépett a Debrecen, s uralta a mérkőzést. Szabó Mihály újabb időkérése után aztán a hazai kisemberek teljesítménye is nagyon feljavult, önbizalmuk megnőtt (Faragó Ede például a legfeszültebb pillanatokban elképesztő higgadtsággal dobott be két életmentő büntetőt), és sikerült fordítani. Az utolsó másodpercek drámája után a jó hatszáz fős szurkolótábor kecskeméti többsége torkán egyszerre szakadt ki a megkönnyebbült kiáltás: bajnok lett a csapatunk!
*
Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 57-56 (14-9, 21-25, 7-15, 15-7)
Messzi István Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Jakab, Vadász
UNIVER-KECSKEMÉT: Nagy 4, Faragó 2, Vrana 15/3, Feigl 3/3, Dobos 26. Cs.: Hovorka 2, Kis -, Lovász -, Tóth B. 2, Király -, Kovács B. 3/3. Edző: Szabó Mihály, Forray Gábor
DEBRECEN: Nagy B. 18/12, Szűcs -, Zahorán -, Asztalos 6, Nagy Sz. 11. Cs.: Mohay 12/6, Bak -, Kiss -, Tankó 6/3, Szarvas 3/3. Edző: Barna Donát, Nagy Ágoston
Összes dobószázalék: 36 % (23/64) ill. 26 % (18/68)
Tripla: 38 % (3/8) ill. 31 % (8/26)
Büntető: 62 % (8/13) ill. 92 % (12/13)
Lepattanó: 41 (30 + 11) ill. 42 (27 + 15)
Szerzett labda: 17 ill. 21
Eladott labda: 18 ill. 18
Gólpassz: 15 ill. 11
IBM: 81 ill. 76

A legtöbb lepattanó: Dobos (14) ill. Mohay (13)
A legtöbb szerzett labda: Vrana (5) ill. Nagy B. (6)
A legtöbb gólpassz: Vrana (6) ill. Nagy Sz. (3)
A legtöbb IBM: Dobos (34) ill. Nagy Sz. (22)

Statisztika



Ezen hír származási helye: www.univer-sport.hu
( http://www.univer-sport.hu/comment.php?comment.news.comment.1027 )