belép | regisztrál
Bajnoki aranyérmes a serdülőcsapatunk is Hozzászólások: 2  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Ha úgy tetszik, biztos győzelem, ha úgy tetszik, hősies küzdelem - mindkettő igaz az Univer-Kecskemét bajnoki győzelmére. A serdülőbajnokság döntőjében csapatunk kiváló játékkal győzte le a házigazda Debrecent, a csapat elsősorban nagyszerű védekezésének köszönheti azt, hogy megnyerte a mérkőzést. No, meg annak, hogy voltak hősei a meccsnek. Nem csupán a pontokat szóró Velkey Jani, vagy Vrana Erik, hanem például Seregély Balázs. A fiatalember már az elődöntőn is sérülten játszott, a bal keze eltörött, de nem mozdult el, így játszhatott bekötött kézzel. Sőt, oly kiválóan tette mindezt, hogy őt választották a döntő mérkőzés legjobb játékosává. Vagy itt van Gyorsa Viktor, aki szeretett nagypapáját veszítette el néhány napja (Gyorsa Zoltán a korosztálya egyik kiemelkedő KTE-játékosa volt), mégis futott, vetődött a csapatért, a kecskeméti győzelemért.
Különdíjakban is megmutatkozott a kecskeméti fölény: Velkey Jani lett a pontkirály, mellette persze tagja az All Star csapatnak, mint ahogy Vrana Erik is.
Hogy aztán az Ábel József irányításával bajnoki címet szerzett kis hősökből néhány év múlva is lesz-e hős kecskeméti kosaras, ma még nehéz megmondani. De az út, amelyen elindultak, bizony erre visz.
*
Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 95-64 (24-7, 18-26, 27-20, 26-11)
UNIVER-KECSKEMÉT: Velkey 24/15, Seregély B. 8, Sajdik N. -, Fehér Á. 11/9, Katkics L. 3/3. Cs.: Börönte B. 2, Maráz Á., Vrana E. 32/3, Cselóczki B. 2, Oláh B., Brenyó D. 8, Gyorsa V. 5/3. Edző: Ábel József
A BAJNOKCSAPAT NÉVSORA: Katkics Levente, Börönte Bence, Seregély Balázs, Velkey János, Vrana Erik, Sajdik Norman, Gyorsa Viktor, Pintér Dávid, Gál Markó, Brenyó Dániel, Fehér Ádám, Maráz Ádám, Oláh Barnabás, Cselóczki Bence, Szőke Tamás
Írta: Sörös Jenő on 2009 június 02 kedd - 08:52:57

ORSZÁGOS SERDÜLŐ DÖNTŐ: kettőből kettő Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  A legjobb négyben folytathatja az Országos Serdülő Bajnoki Döntőt az Univer-Kecskemét csapata. Ábel József tanítványai a debreceni döntőben csütörtökön 47 ponttal, 98-51-re győzték le az Albacompot, ma reggel pedig magabiztosan, bár a végén kicsit kiengedve verték az Újbuda-MAFC együttesét (100-89). Utóbbi találkozón kiválóan játszott a 20 pontig jutó Vrana Erik Mundy (testvére, Márk az elmúlt hétvégén lett kadetbajnok, s tagja volt a juniorok ezüstérmes csapatának is), Fehér Ádám (18 pont) és Brenyó Dani (11 pont).
A csoportban az Univer és a Vasas áll két-két győzelemmel, a MAFC és az Albacomp két-két vereséggel, így előbbi kettő holnap a döntőbe jutásért játszik.
Írta: Sörös Jenő on 2009 május 29 péntek - 14:13:24

A MÁTÉ-KER OKD végeredménye Hozzászólások: 1  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  8. helyezett: PVSE-PVSK Pécs, edző: Zalai Zoltán
7. helyezett: GKS-NYÍREGYHÁZA, edző: Gombkötő Norbert
6. helyezett: Falco KC-Szombathely, edző: Váradiné Szarka Ildikó, Bíró Zsófia
5. helyezett: Bajai Bácska, edző: Cservék Csaba, Pálkerti Tamás
4. helyezett: SZTE-Szedeák Szeged, edző: Molnár Csaba
3. helyezett: Újbuda-MAFC, edző: Garai Péter, Dinnyési Attila
2. helyezett: Debreceni SC-SI, edző: Barna Donát, Nagy Ágoston
1. helyezett: Univer-Kecskemét, edző: Szabó Mihály, Forray Gábor

A torna legjobb lepattanózója: DOBOS LÁSZLÓ (Univer-Kecskemét, 54 lepattanó)
A torna legeredményesebb játékosa: POLYÁK LÁSZLÓ (Nyíregyháza, 160 pont)
A torna legértékesebb játékosa, MVP: POLYÁK LÁSZLÓ (Nyíregyháza, 215 IBM-pont)

A torna All Star ötöse: NAGY BOTOND (Debrecen), VRANA MÁRK ZIGGY (Univer-Kecskemét), MISEK LEVENTE (Újbuda-MAFC), POLYÁK LÁSZLÓ (Nyíregyháza), DOBOS LÁSZLÓ (Univer-Kecskemét)
Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 16:04:12

MÁTÉ-KER OKD, 1. helyért: Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 57-56 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Sokan mondják, hogy az 1993-as korosztály nagyon erős, sok olyan játékos van, akiből nagy tudású, komoly kosárlabdázó lehet. Hogy ez így lesz-e, ma még nem tudni, de hogy a bajnoki döntő a fordulatosságával, izgalmával méltó befejezése volt a korosztály idei küzdelmeinek, az biztosan állítható.
Az Univer ugyan jobban kezdte a mérkőzést, jó ideig a Debrecen nem talált be, de érezhető volt, hogy a nagy izgalom miatti görcsösség mindkét oldalon érezteti a hatását. Amikor a Debrecen gyors, erőszakos védekezése és gyors támadásai után tiszta dobóhelyzeteket dolgozott ki, és a dobások eredményesek is voltak, látszott: a favoritnak kikiáltott Univer számára cseppet sem lesz könnyed vasárnapi program a döntő. Nagy Botond kiválóan irányította a csapatát, és kintről is gyilkos pontossággal dobott, a palánk alatt pedig a Mohay-Nagy Szabolcs kettős igyekezett megakadályozni a pontszerzésben Dobos Lászlót.
Ez az igyekezet bizony sikert is hozott, hiszen elbizonytalanodott az Univer, biztos ziccerek maradtak ki, és a védekezésben is akadtak hatalmas lyukak. A csapatok felváltva vezettek, majd a negyedik negyed elején hét ponttal ellépett a Debrecen, s uralta a mérkőzést. Szabó Mihály újabb időkérése után aztán a hazai kisemberek teljesítménye is nagyon feljavult, önbizalmuk megnőtt (Faragó Ede például a legfeszültebb pillanatokban elképesztő higgadtsággal dobott be két életmentő büntetőt), és sikerült fordítani. Az utolsó másodpercek drámája után a jó hatszáz fős szurkolótábor kecskeméti többsége torkán egyszerre szakadt ki a megkönnyebbült kiáltás: bajnok lett a csapatunk!
*
Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 57-56 (14-9, 21-25, 7-15, 15-7)
Messzi István Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Jakab, Vadász
UNIVER-KECSKEMÉT: Nagy 4, Faragó 2, Vrana 15/3, Feigl 3/3, Dobos 26. Cs.: Hovorka 2, Kis -, Lovász -, Tóth B. 2, Király -, Kovács B. 3/3. Edző: Szabó Mihály, Forray Gábor
DEBRECEN: Nagy B. 18/12, Szűcs -, Zahorán -, Asztalos 6, Nagy Sz. 11. Cs.: Mohay 12/6, Bak -, Kiss -, Tankó 6/3, Szarvas 3/3. Edző: Barna Donát, Nagy Ágoston
Összes dobószázalék: 36 % (23/64) ill. 26 % (18/68)
Tripla: 38 % (3/8) ill. 31 % (8/26)
Büntető: 62 % (8/13) ill. 92 % (12/13)
Lepattanó: 41 (30 + 11) ill. 42 (27 + 15)
Szerzett labda: 17 ill. 21
Eladott labda: 18 ill. 18
Gólpassz: 15 ill. 11
IBM: 81 ill. 76

A legtöbb lepattanó: Dobos (14) ill. Mohay (13)
A legtöbb szerzett labda: Vrana (5) ill. Nagy B. (6)
A legtöbb gólpassz: Vrana (6) ill. Nagy Sz. (3)
A legtöbb IBM: Dobos (34) ill. Nagy Sz. (22)

Statisztika
Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 16:02:42

MÁTÉ-KER OKD, 3. helyért: SZTE-Szedeák–Újbuda-MAFC 61-85 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Formula 1-es sebességgel kezdett a Szeged, pontosabban Varga Zalán. A fiatalember első négy dobása hibátlanra sikeredett, ráadásul valamennyi tripla volt (Molnár Bence is mellé tett egyet). A MAFC lassan vette fel a meccs fordulatát, de amikor elkezdett pörögni a budapesti együttes, egyre jobban ráerőltette akaratát a Szegedre, és végül megérdemelten szerezte meg a tornán a bronzérmet.
*
SZTE-Szedeák–Újbuda-MAFC 61-85 (22-21, 8-23, 17-22, 14-19)
Messzi István Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Rácz, Földi
SZEGED: Kardos 3, Varga 30/18, Molnár 18/3, Vezsenyi 1, Csanda 2. Cs.: Zsom -, Masa 2, Szarka -, Kajtsa 3, Jójárt -, Ivancsics 2. Edző: Molnár Csaba
MAFC: Judik 1, Misek 20/3, Kovács 20, Tokodi 7, Borbély 17. Cs.: Kováts 3, Kiss 2, Csapai 12/6, Szender -, Jenővári -, Prekopcsák 3. Edző: Garai Péter

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 13:26:12

MÁTÉ-KER OKD, az 5. helyért: Bajai Bácska–Falco KC 93-56 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Váradi Benedek nem játszott a Falcóban, így némileg egyszerűsödött a baja dolga. Ez pedig az eredményeken is meglátszott, Cservék Csaba csapata valamennyi negyedet megnyerve, biztosan szerezte meg a torna ötödik helyét. A Falco játékosai és edzői sem szomorkodhatnak ugyanakkor, lévén a bajnoki döntő legfiatalabb csapataként, szép játékot játszva szerepeltek igen jól Kecskeméten.
*
Bajai Bácska–Falco KC 93-56 (29-21, 28-16, 17-12, 19-7)
Messzi István Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Sághi, Jakab
BAJA: Pongó 6/3, Szálas 8, Pintér 18/12, Pálkerti 3, Nagy 2. Cs.: Hosszú 2, Braun 6, Major -, Szeleczki 15, Böngyik 8, Varga 10, Szőke 15. Edző: Cservék Csaba
FALCO: Simon 12/9, Sinkovics 8, Péterfai 3, Mészáros -, Torma 18. Cs.: Tóth 2, Harsányi -, Horváth B. -, Horváth M. 9, Papp 2, Takó -, Erős 2. Edző: Váradiné Szarka Ildikó

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 11:00:41

MÁTÉ-KER OKD, 7. helyért: GKS-Nyíregyháza–PVSE-PVSK 83-81 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Két olyan csapat játszott a 7. helyért, amelyek a csoportkörben több meccsen csak apróságokon csúsztak el a továbbjutástól, így egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a leggyengébbek léptek pályára. A Pécs igyekezett komoly csapatjátékot játszani, forgatva a csapatot és váltogatva a szisztémákat. Hogy ez nem vezetett eredményre ezen a találkozón, annak egyetlen ok Polyák László. A Nyíregyháza játékosa az egész bajnoki döntő, de minden bizonnyal az egész év legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta. Amellett, hogy csapata pontjainak majd kétharmadát szerezte egyedül, más mutatókban is élen járt. S ami egészen különleges teljesítmény: 50 pontját 88 százalékos dobáspontossággal, három dobást rontva szerezte, s összesen 74 IBM-pontig jutott.
Érdemes leírni Polyák László egyéni statisztikáját:
2 pontos: 16/17 94 %; 3 pontos: 5/7 71 %; össz: 21/24 88 %; bünt: 3/4 75 %; lepattanó: 14; szerzett labda: 6; gólpassz: 3; IBM: 74.
Győzelmével a Nyíregyháza szerezte meg a hetedik helyet.
*
GKS-Nyíregyháza–PVSE-PVSK 83-81 (31-22, 12-22, 22-28, 18-9)
Vezette: Krékity, Borgula
NYÍREGYHÁZA: Molnár 5/3, Mrenko 11, Jakab 11, Polyák 50/15, Nagy 2. Cs.: Keul -, Gál -, Bacsó 4. Edző: Gombkötő Norbert
PÉCS: Ónzó -, Jünglich 2, Fehér 3, Kerényi 22, Majchrics 12. Cs.: Magari 8, Tálos 1, Gonda -, Bíró 12/6, Sashegyi 21. Edző: Zalai Zoltán

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 09:00:37

MÁTÉ-KER OKD, 16. meccs: Debrecen–Újbuda-MAFC 70-63 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Ez az elődöntő sokkal izgalmasabbnak ígérkezett, mint az előző, és nem is csalódtak a nézők várakozásaikban. A fizikálisan erősebb, magasabb szerkezetű MAFC a mérkőzés nagy részében uralta a játékot, a palánk alatt Borbély hatékonyságát kihasználva vezetett egészen a negyedik negyed közepéig. Ekkor azonban a gyorsabb, kinti dobásokat erőltető Debrecen fordított, és megnyerte a mérkőzést, így aranyéremért játszhat az Univer ellen
*
Debreceni SC-SI–Újbuda-MAFC 70-63 (11-19, 16-15, 16-10, 27-19)
Vezette: Rácz, Vadász
DEBRECEN: Nagy B 9/3, Asztalos 11/6, Szűcs 4, Zahorán 12/12, Nagy Sz. 6. Cs.: Mohay 13, Tankó 9/9, Nagy B. -, Szarvas 6. Edző: Barna Donát
MAFC: Judik 2, Kovács 18/3, Misek 7, Tokodi 10/6, Borbély 19. Cs.: Kováts -, Szender 2, Prekopcsák 5. Edző: Garai Péter

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 24 vasárnap - 08:36:51

MÁTÉ-KER OKD, 15. meccs: Univer-Kecskemét-SZTE-Szedeák 103-40 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Ismerve a szegedi csapat nehézségeit, a csuklótörést szenvedett Wirt kiválását, a vállsérülése miatt ezúttal nem játszó Molnár hiányát, egyáltalán nem meglepő, hogy a mérkőzés esélyese az Univer volt. Ám azt senki nem gondolta, hogy Szabó Mihály csapata ekkora fölényben játssza majd le a találkozót. A kecskemétiek eleinte roppant határozottan, később olykor látványosan kosaraztak, a lelkes szegediek pedig ezúttal nem tudtak eredményesen támadni.
Így az Univer került elsőként a vasárnap 13 órakor a Messzi István Sportcsarnokban rendezendő bajnoki döntőbe, a Szeged a bronzért játszhat.
*
Univer-Kecskemét–SZTE-Szedeák 103-40 (28-7, 31-9, 23-8, 21-16)
Vezette: Jakab, Borgula
UNIVER-KECSKEMÉT: Faragó 11/3, Nagy 7/3, Feigl 6, Vrana 12, Dobos 11. Cs.: Hovorka 16/6, Lovász 10, Tóth M. 8/3, Kovács B. 10/6, Kiss I. 3/3, Tóth B. 9. Edző: Szabó Mihály
SZEGED: Masa -, Szarka -, Kardos 4, Vezsenyi 6/3, Csanda 4. Cs.: Zsom 4, Kajtsa 5, Jójárt 5, Iváncsics 11. Edző: Molnár Csaba

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 23 szombat - 14:37:29

MÁTÉ-KER OKD, 14. meccs: Falco KC–PVSE-PVSK 85-60 Hozzászólások: 0  nyomtatóbarát változat  küldés e-mailben
  Jobban kezdett a Pécs, mint riválisa, Zalai Zoltán játékosai eredményesen hajtották végre edzőjük utasításait, főleg védekezésben nyújtottak jó teljesítményt. A második negyedben azonban a Falco elrobogott a Pécstől. Váradi (akire jó hatással volt édesapja, Váradi Attila és bátyja, Kornél megjelenése) ellenállhatatlanul játszott, a másik oldalon viszont senki sem akadt, aki megállította volna a szombathelyi rohanást. Ettől kezdve a Falco folyamatosan növelte előnyét, a Pécs csak időszakokra tudott lépést tartani ellenfelével.
A Falco győzelmével „bejutott” a Messzi István Sportcsarnokba, és vasárnap reggel kilenckor a Bajával játszik majd az ötödik helyért, míg a Pécs a Nyíregyházával találkozik a GAMF-csarnokban még ma délután a hetedik helyért.
*
Falco KC–PVSE-PVSK 85-60 (16-21, 31-9, 16-14, 22-16)
Vezette: Földi, Krékity
FALCO: Sinkovics 5/3, Péterfai 2, Váradi 40/12, Torma 10, Mészáros 16/12. Cs.: Tóth 2, Harsányi 6, Simon -, Horváth B. 2, Horváth M. -, Takó -, Bazsó 2. Edző: Váradiné Szarka Ildikó
PVSE-PVSK: Kerényi 10/3, Magari 2, Fehér 8, Bíró 8, Sashegyi 6. Cs.: Jünglich Á. 1, Ónzó 2, Szalóki -, Gonda -, Kaposi 7Majchrics 16. Edző: Zalai Zoltán

Statisztika

Írta: Sörös Jenő on 2009 május 23 szombat - 12:57:52

Oldal: [1] 2 3 ... 30 31 32


http://www.italautomata.hu/


:: 2004-2008 Univer KTE Kft. © Minden jog fentartva © Az oldal motorja GNU GPL licensz alapján terjesztve. ::
:: A téma a DreamSkins: 'Clear_me' munkáján alapul. ::
Oldal létrehozási idő: 1.9916 másodperc.