Kategória

Univer-Sport Kft.
6000 Kecskemét
Katona József tér 18.
Tel.: 06-76/800-036
Email

Lovas Szakosztály

Az Univer-Sport Kft. Lovas Szakosztálya Kecskemét és vonzáskörzetének egyik legkiemelkedőbb lovas szakosztálya. Célunk, hogy a programjainkban résztvevő fiatalok élményszerűen megismerjék a lovaglás, lótartás rejtelmeit. A résztvevők az edzéseken átélhetik a lovakkal való együttműködés jótékony hatásait, valamint azt a különleges légkört, melyet kizárólag e nemes állatok közelsége teremthet.

Az Univer hagyományaihoz híven, felelős munkánkkal lehetőséget teremtünk arra, hogy a lovaglás, e nemes sport a fiatalokhoz, – köztük hátrányos helyzetű gyermekekhez – közel hozza a természetet, ezzel hozzájárulva egy emberibb, jobb jövő építéséhez.

A lovastanyán:
-díjlovas szakágban lovaglással, lovak képzésével és lovasoktatással (gyerekektől felnőttekig, kezdőktől haladó szintig) foglalkozunk.

A gyerekek oktatása egészen a díjlovas versenyszintig fejlődhet, akár saját lóval, vagy bérlóval. A lovas foglalkozások alkalmával törekedünk, hogy a lovasok maximálisan biztonságban legyenek kobak- és gerincvédő sportfelszerelések segítségével.

Hitvallásunk mentén büszkék vagyunk arra, hogy a kecskeméti SOS Gyermekfalu fiataljait is segítjük lovas foglalkozásokkal.

Eredmények:

Az Univer-Sport Kft. Lovas Szakosztályának versenyzője, és egyben edzője, Kővágó Kata a 2012-es évben kiemelkedő eredményeket ért el, díjlovas „L” kategóriában.

Országos minősítő versenyeken első és második helyezéseket szerzett, emellett az Utánpótlás Országos Bajnokságán felnőtt kategóriában ezüst érmet szerzett.

Elérhetőség:

-Kővágó Kata
+36-70/623-2302 kata [pont] valesco85 [kukac] gmail [pont] com

 


A lovaglás jótékony hatásai három csoportba sorolhatók, melyek a fizikai, pszichológiai és szociális hatások.

1. Fizikailag megerősödik az, aki lovagol. Egyrészt javul az egyensúlyérzéke, mivel a lovaglás során folyamatosan harmóniában kell lennünk a ló mozgásával. Másrészt erősíti a combizmokat, a hátizmokat, javítja a tartást és csökkenti az izmok görcsösségét.

2. Pszichológiai előnyét nem is biztos, hogy részletezni kell. A tény maga, hogy a lóval összhangban tudunk lenni, olyan sikerélményt ad, mely növeli az önbizalmat. Elvonja a figyelmet a napi gondokról, mert lehetetlen lovaglás közben nem a társunkra koncentrálni.

3. Szociális hatásai sem elhanyagolhatóak. Az ember a lovaglás során nyitottabbá, türelmesebbé válik. Amíg a ló és lovasa egymásra hangolódik, megtanulnak odafigyelni a másikra.