
Ha úgy tetszik, biztos győzelem, ha úgy tetszik, hősies küzdelem - mindkettő igaz az Univer-Kecskemét bajnoki győzelmére. A serdülőbajnokság döntőjében csapatunk kiváló játékkal győzte le a házigazda Debrecent, a csapat elsősorban nagyszerű védekezésének köszönheti azt, hogy megnyerte a mérkőzést. No, meg annak, hogy voltak hősei a meccsnek. Nem csupán a pontokat szóró Velkey Jani, vagy Vrana Erik, hanem például Seregély Balázs. A fiatalember már az elődöntőn is sérülten játszott, a bal keze eltörött, de nem mozdult el, így játszhatott bekötött kézzel. Sőt, oly kiválóan tette mindezt, hogy őt választották a döntő mérkőzés legjobb játékosává. Vagy itt van Gyorsa Viktor, aki szeretett nagypapáját veszítette el néhány napja (Gyorsa Zoltán a korosztálya egyik kiemelkedő KTE-játékosa volt), mégis futott, vetődött a csapatért, a kecskeméti győzelemért.
Különdíjakban is megmutatkozott a kecskeméti fölény: Velkey Jani lett a pontkirály, mellette persze tagja az All Star csapatnak, mint ahogy Vrana Erik is.
Hogy aztán az Ábel József irányításával bajnoki címet szerzett kis hősökből néhány év múlva is lesz-e hős kecskeméti kosaras, ma még nehéz megmondani. De az út, amelyen elindultak, bizony erre visz.
*
Univer-Kecskemét–Debreceni SC-SI 95-64 (24-7, 18-26, 27-20, 26-11)
UNIVER-KECSKEMÉT: Velkey 24/15, Seregély B. 8, Sajdik N. -, Fehér Á. 11/9, Katkics L. 3/3. Cs.: Börönte B. 2, Maráz Á., Vrana E. 32/3, Cselóczki B. 2, Oláh B., Brenyó D. 8, Gyorsa V. 5/3. Edző: Ábel József
A BAJNOKCSAPAT NÉVSORA: Katkics Levente, Börönte Bence, Seregély Balázs, Velkey János, Vrana Erik, Sajdik Norman, Gyorsa Viktor, Pintér Dávid, Gál Markó, Brenyó Dániel, Fehér Ádám, Maráz Ádám, Oláh Barnabás, Cselóczki Bence, Szőke Tamás